A tojáshímzés szokása nem terjed ki egész Európára, inkább annak csak a keleti felében van meg, de ott sem mindenütt.
A Sárközben valamikor csak a bátai katolikusok körében volt szokás, a reformátusok csak festették.

A legõsibb díszítési mód a viaszos tojásírás.

A tojásokat megfõzik vagy kifújják, és méhviasszal megírják (mintákat rajzolnak rá), majd festékbe teszik. A tojás a festékben megkapja a kívánt színt ott, ahol a viasz a tojás héját nem takarja. Miután a szín rögzõdött a tojáshéjhoz, letörlik a viaszt, és így kirajzolódik a ráírt hím (minta).

A tojásra elõször a lila színt viszik fel ecsettel (pl: az ibolya szirma), majd ezt takarókicával letakarják, és sárga festékbe teszik, száradás után újra megírják. Írókicával felviszik azt a mintát, amelyet sárga színûre szeretnének, ezután ecsettel a zöld szín (levelek) kerül a tojásra, amit szintén letakarnak egy viaszréteggel. Egyre sötétebb színû (piros, fekete) festékbe kerül a tojás. Száradás után leolvasztják a többszörös viaszrétegeket. Amíg egy elkészül, több mint hússzor kell kézbevenni.

A sárközi hímes tojások nemcsak mutatósak, színben, technikában bravúrosak, hanem tartalmilag is igen fontosak. A jelkészlet íróasszonyonként változik, mégis egészében egységes, jellegzetes sárközi stílust alakítottak ki, fõleg Bátán